Sok a dolgunk, Zalaegerszeg!

Kedves Zalaegerszegiek!
Kedves DK Tagok és Támogatók!
Kedves Ellenzékiek!

Most, a pontos eredmények ismeretében szeretném megköszönni mindenkinek a munkáját, amit a Demokratikus Koalíció EP választási kampányban nyújtott Zalaegerszegen és környékén.

Köszönöm a kitelepüléseken való részvételt, az aláírásgyűjtést, a Facebook kampány erősítését és a tegnapi szavazatszámlálást is.
Azt hiszem, a DK eredményére sokunknak szüksége volt.

Az eredményből látszik, hogy még rengeteg dolgunk van.

Nagyon sokat kell tennünk azért, hogy az orbáni világ darabjaira hulljon. Zalaegerszegen és az egész országban meg kell mutatnunk a legkisebb településen élőknek is, hogy a mai Magyarország tévúton jár és van egy valós, tisztességes és európai alternatíva.

E munkában, a tegnapi eredményeket látva a Demokratikus Koalícióra nagy felelősség hárul. Az EP választási eredmény szerint Magyarország legerősebb ellenzéki pártja vagyunk. Zalaegerszegen is a Fidesz után a második erő lettünk.

A jó eredmények ellenére önmérsékletre szeretnélek kérni benneteket, hiszen hiába vagyunk erősek, egyedül nem fogjuk tudni a végső célunkat elérni. Ehhez szükség lesz szövetségeseinkre is.

Októberben szükség lesz minden demokrata, baloldali, liberális, zöld és mérsékelt jobboldali szavazatra azért, hogy közösen, a tegnapi DK-s sikerhez hasonlóan kiemelkedő eredmény tudjunk elérni.

Az erőviszonyok kicsit változtak, de a végső célunk nem változott. Megszorongatni, és ha lehetőségünk engedi, ellenzékbe küldeni a Fideszt Zalaegerszegen és sok más városban.

Erre a munkára hívlak benneteket a következő hónapokban.
Ez a munka keményebb lesz mint az EP választás, sokunk erőfeszítésére van szükség.
Most az ellenzéki pártok egy irányba fogják húzni a szekeret, nem leszünk egyedül.

Kérlek benneteket, hogy támogassatok minket és gyertek velünk. Zalaegerszegért és Zala megyéért!

Keresztes Csaba
választókerületi elnök
Demokratikus Koalíció Zala Megye 1. Választókerületi Szervezete

Reklámok

Vélemény, hozzászólás?

Please log in using one of these methods to post your comment:

WordPress.com Logo

Hozzászólhat a WordPress.com felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Google kép

Hozzászólhat a Google felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Twitter kép

Hozzászólhat a Twitter felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Facebook kép

Hozzászólhat a Facebook felhasználói fiók használatával. Kilépés /  Módosítás )

Kapcsolódás: %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.