Mi lesz veled, zalaegerszegi közgazdász képzés?

A Budapesti Gazdasági Egyetem zalaegerszegi karára (volt Számviteli) jártam főiskolára/egyetemre. Hallgatótársaimmal közösen több éven át vezettem egy szakmai hallgatói szervezetet. Két dékáni dicsérettel és több kintüntetéssel, köztük Az év végzős hallgatója kitüntetéssel köszöntem el az intézménytől. Olvasom, hogy országgyűlési képviselők törvényjavaslatot nyújtottak be arra vonatkozóan, hogy a volt Számviteli (ma BGE-GKZ) a veszprémi székhelyű PannonBővebben: “Mi lesz veled, zalaegerszegi közgazdász képzés?”

Elmaradó fogadóóra, online elérhetőségek

Kedves Érdeklődők! Áprilisban a Tiéd a Város Frakció önkormányzati képviselői nem tartanak fogadóórát. Keresztes Csaba, a DK választókerületi elnöke, önkormányzati képviselő az alábbi módokon érhető el, amíg a járványveszély tart: E-mail: keresztes.csaba@zalaegerszeg.hu Facebookon (facebook.com/keresztescsaba.zeg) A megértésüket köszönöm!Mindenki nagyon vigyázzon magára!

Képviselői tiszteletdíj felajánlások a veszélyhelyzet kezelésére

Zalaegerszeg Megyei Jogú Város vezetése és önkormányzati képviselői, így a Tiéd a Város Önkormányzati Képviselőcsoport tagjai is (Keresztes Csaba – DK, Góra Balázs – MSZP, Benke Richárd – Jobbik) felajánlották márciusi tiszteletdíjukat a koronavírus zalaegerszegi terjedésének kezelésére, a zalaegerszegi lakosok rendelkezésére bocsátandó szájmaszkok beszerzésére. A jelenlegi helyzetben nem az számít, hogy milyen politikai nézeteket vallunk.Bővebben: “Képviselői tiszteletdíj felajánlások a veszélyhelyzet kezelésére”

Közgyűlés után – 2020. március (videó)

Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Tiéd a Város Önkormányzati Képviselőcsoport 2020. március 10-én. Keresztes Csaba (DK) frakcióvezető és Benke Richárd (Jobbik) képviselő az alábbi témákban fejtették ki a frakció véleményét:

Közgyűlés utáni sajtótájékoztató – 2020. február (videó)

Közgyűlés utáni sajtótájékoztatót tartott a Tiéd a Város Önkormányzati Képviselőcsoport. Keresztes Csaba és Góra Balázs önkormányzati képviselők a 2020-as költségvetésről, a településrészi önkormányzatok létrehozásáról, valamint a helyi színházakkal kapcsolatos döntésekről számoltak be az újságíróknak.

Költségvetés, kormányzati zsarolás – 2020. február

2020. február 6-án Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Közgyűlése az alábbi oldalon található napirendet tárgyalta: http://kepviselo.zalaegerszeg.hu/napirend.php?id=111 A Tiéd a Város Önkormányzati Képviselőcsoportja (Keresztes Csaba – DK, Góra Balázs – MSZP, Benke Richárd – Jobbik) a 2020-as költségvetés elfogadását, a településrészi önkormányzatok létrehozását és a színház és bábszínház állammal közös fenntartását tartotta a legfontosabbnak, ezekről számolunk beBővebben: “Költségvetés, kormányzati zsarolás – 2020. február”

Baljós előjelek az autóipar és Magyarország számára?

2019. december 19-én Keresztes Csaba (DK) és Góra Balázs (MSZP) önkormányzati képviselők nyilatkoztak az ATV-nek a több, mint 200 fős zalaegerszegi elbocsátásról. (részletek: index.hu)